Lassan már egy éve vártuk azt, hogy az Audacity fejlesztői elkészítsék a nagyszerű audio-szerkesztő program újabb verzióját.
Örömmel jelentjük be, hogy az Audacity új, 1.2.3-as verziója a múlt héten kiadásra került és immár magyarul is letölthető. Az új verzió lényegi változásokat sajnos nem igazán hozott, az egyetlen említésre méltó újítás az újfajta sercegéseltávolító effekt, mely elsősorban a szalagról készült felvételek zajainak a szűrését segítheti.
Érdekes viszont, hogy az Audacity fejlesztői azóta dolgoznak a program 1.3-as verzióján is, ami viszont rengeteg nagyon hasznos újdonságot fog tartalmazni. Ez a verzió is letölthető béta állapotban, egyelőre csak angolul.
Mindenkinek köszönjük a megértést, amit irányunkba kellett mutatnia, mivel némi technikai problémánk támadt a SourceForge új MySQL 4.0 alapú adatbázis-rendszerével. A weboldalunk immár eredeti formájában működik!
Ahogy az RSS-technológia egyre inkább elterjedtté válik a kisebb méretű weboldalak, honlapok gyakran változó tartalmainak karbantartásánál, érdemes beszerezni egy olyan szerkesztő programot, ami könnyen érthetővé teszi ezen tartalmak karbantartását. Erre szolgál a Mozilla kiterjesztése, az RSSEditor. Ez a kis program szép és egyszerűen érthető felülettel segíti az oldalaink RSS-tartalmának szerkesztését. Nagyon nagy előnye az, hogy FTP-hozzáférést is támogat, így RSS-híreink pillanatok alatt frissíthetőek. A program immár magyarul is elérhető és letölthető a következő címről:
Az RSSEditor honlapja: rsseditor.mozdev.org
Az Accessibar kiterjesztés különféle hasznos navigációs és megjelenítési lehetőségekkel bővíti ki a böngészőt, mint például a beépített szövegfelolvasó. Ezenkívül billentyűparancsok segítségével teszi lehetővé a betűméret növelését/csökkentését, a képek rejtését/mutatását. A kiterjesztés immár magyar nyelven is elérhető, mely telepítés után a magyar nyelvűre állított Mozilla böngészőkben automatikusan magyar nyelven fog futni.
Az Accessibar honlapja: accessibar.mozdev.org
Winpooch, azaz Winkutyus. A tréfás név azonban egy nagyon komoly spyware, trójai vírus és hasonló kártékony programok elleni őrzőrendszert takar. Minden Windows felhasználó, aki szereti tudni, hogy mi is történik a sokszor rejtélyes lassulások, rendszerleállások és hasonlók mögött, hasznosnak fogja találni ezt a kis programot.
A Winpooch adatlapja
Az UniRed szövegszerkesztő, bár látszólag semmivel sem több a szokásos szerkesztőknél, mégis nagyon hasznos lesz azoknak, akik egyszerre szeretnének különféle programozási feladatokat ellátni, de ugyanakkor szükségük van arra, hogy például arab, kínai, japán nyelvű, Unicode alapú szövegeket is megjeleníthessenek, külön karakterkészlet telepítése nélkül. Ehhez az UniRed ideális választás!
A program magyarul történő futtatásához szükséges fájlok és instrukciók megtalálhatóak itt: UniRed magyar nyelvi fájlok és telepítési instrukciók
Elkészült az általunk üzemeltetett levelezési lista, melyen elsősorban majd aktuális munkáinkról szeretnénk hírt adni, de bárkinek lehetősége van kérdezni bármilyen magyarítással kapcsolatos témában. Amíg nem készítjük el a levelezési lista feliratkozó oldalának teljesen magyar nyelvű változatát, addig a várakozólistára lehet feliratkozni, amennyiben "Levlista" tárggyal egy üres e-mailt írsz e-mail címünkre:
documan.project AT gmail DOT com
Amint elkészül a lista végleges lista, automatikusan meghívjuk a várólistán szereplő érdeklődőket.
Többen is jelezték, hogy a Freemind 0.8-as verziója igencsak hiányos magyarítást tartalmaz. Ez valóban így van, mivel némi kommunikációs félreértés történt a Freemind fejlesztőivel, ezért a magyar nyelv nem lett frissítve az új verzióban. Ettől függetlenül folyamatosan dolgoztunk a magyar nyelvi fájlon, ezért ezt most közzétesszük és mindenkit ösztönzünk, hogy próbálja ki a magyar verziót.
Amennyiben érdekel a magyar változat és annak telepítése, kattints ide:
Magyar nyelvi fájl és telepítési instrukciók a Freemind-hoz